Torockói jegyzetek
Torockó 500 körüli lakossal rendelkező község Fehér megyében, Kolozsvártól délre,
62 kilométerre. Festői tájon terül el, a Székelykő lábánál, zöld zsalugáteres
ablakok mögül kikandikáló takaros fehér házaival, amolyan múlt századból itt
maradt többnyire magyarlakta kis település.
A falu eredeti lakói a Thoroczkai család által idetelepített német
vasművesek voltak.
Hajdanán, fénykorában a XIV. században bányászváros volt, vasércét messze
földön keresték.
Úgy mondják, hogy a Székelykő miatt kétszer kel fel a nap, kikukkint a Székelykő egyik sziklája mögül, de visszadől még egyet, majd aztán újból
előbukkan a felhődunyha alól. Onnan ered a szikla neve, hogy tatárjárás idején
az aranyosszékről idetelepített kézdi székelyek védték meg a települést, akik
cserébe megkapták a hegytetőn álló várat.
Ki ki megtalálhatja az ínyére való kikapcsolódási formát, a néprajzi múzeumban
hajdani háztartási eszközöket, torockói népviseletet, festett bútorokat, kézimunkákat
láthatunk kiállítva, de a falusi turizmusra szakosodott házigazdák portái is
igazi kis néprajzi csemegét nyújtanak az erre kíváncsi látogató számára a
keresztszemes falvédőkkel, zsalugáteres ablakokkal, faragott kapukkal. Érdemes
megnézni az 1723-ból való vízimalmot és az unitárius templomot is. De akinek túrázni
van kedve, annak ott az 1130 méter magas Székelykő, a torockószentgyörgyi vár,
a közeli cseppkőbarlangok.
Idéntől úgy tűnik egy zenei fesztivál is megvetette a lábát a faluban, a
DoubleRise..
Ahogy ülök a fűben két
koncert között egy pohár fröccsel a kezemben elárasztanak az emlékek.
10 évvel ezelőtt is itt
ültem nem messze, szemben ezzel a nagy kővel s olyan könnyűnek tűnt minden.. Ott
ültél mellettem, s magyaráztál valamit, ki emlékszik már, hogy mit, azóta
világgá mentél, nemcsak te, hanem az a naiv tizenéves csillogás is a szememből,
amelyik nézte az ormokat, s elhitte, hogy könnyedén átszökken rajtuk s az élet
kisebb nagyobb bukatóin, mint a zerge. S a múlt század szele lazán borzolta az
életünk rohanó perceit.
Mélységek és magasságok,
szemenszedett igazságok
szikráznak a szemekben,
s az idő tenyerén,
pöttyös jelmezén
igazít
egyet a katicabogár,
ránéz,
"ki az itt,
s mit játssza az igazit
a kósza napsugár",
aztán tovaszáll,
szemenszedett igazságok
szikráznak a szemekben,
s az idő tenyerén,
pöttyös jelmezén
igazít
egyet a katicabogár,
ránéz,
"ki az itt,
s mit játssza az igazit
a kósza napsugár",
aztán tovaszáll,
5 évvel később..Ősz volt..de
még az a rövidújjús meleg, mászkáltunk a kövek között, fel a Székelykő
csúcsára.. ezer színben pompázott minden, de mi már nem hittünk a csodákban..
„s egy nyurga fűszál
harmatos esőtáncát lejti
a nyárnak,
bohó szellő
kócolja
pipacsfürtjeit
a júliusi éjszakának,
felkapja és
viszi a végtelenbe
csicsergését
az egyszeri kétszeri
napfelkelték zajának,
miközben búcsút int az "éljamának",
a lázadó félhomálynak”
harmatos esőtáncát lejti
a nyárnak,
bohó szellő
kócolja
pipacsfürtjeit
a júliusi éjszakának,
felkapja és
viszi a végtelenbe
csicsergését
az egyszeri kétszeri
napfelkelték zajának,
miközben búcsút int az "éljamának",
a lázadó félhomálynak”
Most, 10 ével később, ugyanitt
ülök a Székelykő lábainál s hallgatom a kétszeri napfelkelték fesztiváljának
lüktető moraját..
Valami véget ért, valami elkezdődik, valami talán megmarad
örökre, vagy jó sokáig...
„s az a nagy kő előtted
épp most esik le szívedről,
s repül-repül
minden kusza gondolat
elvetemül
a csillagos ég alatt,
mert az élet néha nagy falat,
mi meg önként és készakarva,
szétesve és eggyé forrva
bele-belehalunk abba a dalba."
épp most esik le szívedről,
s repül-repül
minden kusza gondolat
elvetemül
a csillagos ég alatt,
mert az élet néha nagy falat,
mi meg önként és készakarva,
szétesve és eggyé forrva
bele-belehalunk abba a dalba."
Fotók: ViLola
egy igazi Kő, melynek terhét szívesen viselné a jelen és az elfelejthetetlen múltidő...
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés